Részlet egy interjúból:

A világmindenség, a föld és az ember titkait minden nemzedék a maga módján kívánja megérteni. A mai oktatás nem adja meg a gyermek egész lényének a szükséges szellemi táplálékot és támaszt. Ezt egyre többen ismerik fel és próbálnak elszakadni a mai oktatás elsősorban ismeretátadásból álló, futószalaghoz hasonlító rendszerétől. Hogyan érzi meg azt valaki, hogy itt az idő a változtatásra, miként éli meg ezt? Erről beszélgettünk Szenczyné Witzl Éva tanítónővel.

Hogyan kerültél kapcsolatba a waldorf pedagógiával? Mi érintett meg a módszerben?

A waldorf mozgalommal tíz éve egy igen szoros baráti kötelék révén találkoztam. Így lettem a Tamási Waldorf Pedagógiai Alapítvány kuratóriumának tagja. Ez az alapítvány hozta létre a már kilenc éve működő Waldorf óvodát. Akkor még nem sok mindent tudtam erről a pedagógiáról, csak azt éreztem, hogy szeretetteljes burok veszi körül a gyermekeket, sok művészeti tevékenység épül be a programba és mint egy nagy családban, igyekeznek együtt elvégezni a mindennapi apró-cseprő feladatokat.

  Abban az időben második négy éves ciklusomat kezdtem egy állami iskolában, méghozzá matematika tagozatos osztály tanítójaként. Az ott eltöltött mintegy tizennégy év tapasztalatai, valamint a Jupiter Egyesületben eltöltött évek alatt hallgatott és olvasott antropozófiai írások érlelték meg bennem azt az elhatározást, hogy végül elinduljak ezen a rögös, de nagyon szép úton.

Mi a tapasztalatod az elmúlt évek gyerekgenerációjáról? Mennyire érezhetőek a gyerekeken a megváltozott kozmikus konstellációk?

Tanítványaim a tagozat kiválasztó mechanizmusa miatt igen jó intellektuális képességekkel rendelkeztek. A szülők többségével rendszeres kapcsolatot sikerült kialakítanom. Az évek során feltűnt, hogy a gyerekek egyre kevésbé fogadják el a tanári státuszból eredő tekintélyt. A nagyrabecsülést, a szeretetet ki kellett náluk érdemelni. A hagyományos módszerek nem vezettek eredményre. Sok többletenergiát kellett fordítanom figyelmük felkészítésére. Rendkívül érzékenyek voltak. Természetesen tanítványaim között is érzékelhető volt a manapság „tanulási nehézség” néven összefoglalt jelenségcsoport. Sokat beszélgettünk a szülőkkel egyénenként és csoportosan is a problémák esetleges hátteréről. A mozgásszegény életmódról, a TV romboló hatásáról, az iskola túlzó elvárásairól, a rohanó tempóról. Az is feltűnt, hogy a szülők az intellektuális fejlesztés során érzékelhető űrt – zene, képzőművészet, tánc, stb. – különórákkal igyekeztek pótolni. Ez pedig még jobban leterhelte tanítványaimat. Gyakran betegségekbe „menekültek”, hogy kipihenhessék magukat.

Mi a különbség a hagyományos és a waldorf iskola között?

Legfontosabb különbség, ami számomra szembetűnő volt, hogy kilép abból a megszokásból, hogy az iskola egy szolgáltatás. A waldorf-pedagógia a szülők, tanárok és gyerekek bizalomteljes együttműködésén alapul. A tanát-tanár, a tanár-szülő és természetesen a tanár-gyerek együttműködésén. A második, amit fontosnak tartok – ez nem sorrendiséget jelent – a tanár önmagán végzett állandó munkálkodása. Nap mint nap új kihívások elé kell állítania önmagát, hogy alkalmassá váljék a „minta” szerepre. Ennek a munkának elengedhetetlen része a meditáció. A képzésen „A tanár belső munkája” című előadássorozat segíti a hallgatókat ebben.

  A waldorf-pedagógia feladatának tekinti a gyerekek egészséges fejlődésének elősegítését. Ehhez a mindenkori fejlettségének megfelelő kihívások elé kell állítani őket. Meg kell ismerni a fizikai, a lelki és a szellemi fejlődést egyaránt. Tanulmányaim során döbbentem rá arra, hogy eddig ezt mennyire figyelmen kívül hagytam, illetve milyen keveset tudtam ezekről.

Mi alapján mérik fel akkor óvodás kor után, iskolába kerülés előtt, hogy valóban iskolaérett-e a gyermek, illetve ha vannak hiányosságai, azok milyen területen jelentkeznek?

Számszerű mérések, feladatlapozás, intelligencia hányados megállapítása valóban nem történik. Létezik viszont egy nagyon alapos megfigyelése a gyermekeknek. Ez hat fős csoportokban történik. Így a gyermek számára kevésbé ijesztő és jobban előtűnnek a szociális minőségek is. Az együttlét csoportos játékokkal kezdődik, melyek alkalmával a gyerekek megismerkednek a többiekkel, megtanulják egymás nevét. Majd egy mese közös eljátszása során alkalmuk van a megfigyelőként jelenlévő tanároknak arra, hogy az iskolaérettség fokát megfigyelhessék a gyerekeken. A mese megelevenedik, a gyerekek benne élnek a történetben, a szereplőivé válnak és különböző próbatételek által jutnak el a király színe elé, ahol elnyerik megérdemelt jutalmukat. Mostantól a „palotában” lakhatnak. De ennek az a feltétele, hogy viszontagságos útjukat egy krónikában meg kell örökíteniük. Így elkészül egy rajz is. A tapasztalatokat mélyrehatóan megbeszélik a jelen lévő tanárok és ezután döntenek arról, hogy a gyerek elkezdheti-e a „palotabeli” életét.

Az állami iskolákban a teljesítményre ösztönzés fontos eszköze az érdemjeggyel való értékelés. A waldorfban ez nem létezik. Hogyan motiválhatóak itt a tanulók?

Minden iskolaérett gyermek érdeklődve, a tanulás iránti vággyal érkezik az iskolába. Ha leegyszerűsíteném a kérdést, azt mondhatnám, hogy nincs más dolgunk, mint ezt az érdeklődést fenntartani. Természetesen több mint húsz éves tanítói gyakorlattal a hátam mögött tudom, hogy ez nagyon összetett feladat. Nehéz ezt összefoglalni, de a tapasztalataim és a waldorf-pedagógiai tanulmányaim alapján azt tudnám mondani, hogy fontos az értelmes tevékenység, a ritmus. Ezt mi, felnőttek is átéljük nap mint nap. Nincs rosszabb, mint a kritikai légkör, hiszen megmerevíti az érzéseinket. Fel kell oldani a bűntudatot és a lelkiismeret furdalást, hiszen a jóakarat és a nyitottság gyógyítóan hat. Az emberi kapcsolatok erősítik mindannyiunk én-jét, ezért ezzel lehet „körülpárnázni” a gyerekeket. Sokáig lehetne még folytatni, hogy mivel igyekszik a waldorf-iskola „életben tartani” azt a természetes tudás iránti vágyat, ami minden kisgyermek ösztönös tulajdonsága. Ha jól „működünk”, akkor képessé válnak arra, hogy felismerjék saját lehetőségeiket és kibontakoztatva képességeiket beilleszkedhetnek a társadalomba.

A waldorf-pedagógia nem csak intellektuális, hanem művészeti és szellemi módszer is. Hogyan viszi bele elveit a gyakorlatba?

A művészetek, művészi tevékenységek elevenen épülnek be a waldorf-iskola életébe. Hiszen „Rudolf Stiener szándékai szerint a tanterv harmonizáló hatást fejt ki, amely kihat az egész szervezetre, a test ritmusaira és működésére is” / Tanterv/ Hangsúlyoznom kell itt is a tanár önmagán végzett állandómunkálkodásának fontosságát. Fel kell ébresztenie magában a megfelelő érzékeket, hogy a gyerekeknek is kihívást tudjon nyújtani, hogy utánzásra méltóvá váljon és így megfelelő módon fejleszthesse lénytagjaikat. Az iskola művészeti nevelés a következő területeken ölthet formát: kézimunka, kézművesség, rajz-festés, formarajz, ének-zene, euritmia, dráma, művészettörténet.

Volt kollégákkal milyen a viszonyod? Mennyire érdeklődnek az új iránt?

Akivel csak munkahelyi kapcsolatom volt, azzal az iskolából való távozásommal egyidejűleg minimálisra csökkent a kommunikáció. A baráti szálak viszont nem szakadtak el, közülük többen érdeklődnek a waldorf-pedagógia iránt, részt vesznek az alapítvány által szervezett rendezvényeken.

Mennyire nehéz ma felvállalni, hogy a régi, a hagyományos már nem elégít ki? Milyen ára van ennek?

Pályám elejétől fogva „ösztönösen” igyekeztem a waldorf-pedagógiai elvekhez hasonló módon tanítani. A teljesítménycentrikus, a túlzó intellektuális fejlesztés, a rohanó tempó, mind-mind feszültségeket keltettek bennem. Az antropozófiával való „találkozásom” megpecsételte sorsomat. A gondolkodásmódom megváltozása először csak csodabogárrá tett, majd elhatárolódtam, végül kilökődtem a fennálló „rendből”. Nehéz megélés volt a hétköznapokból kiszakadni. A „légüres tér”-szerű állapoton átsegítettek azok az emberi kapcsolatok, amelyek fontosságáról már az előbbiekben is szóltam. A döntés meghozatala után már minden könnyűnek tűnik. Úgy nevezem ezt, ahogy a waldorf-iskolákban is hívják a tanárok az új ciklus megkezdése előtti időszakot, amikor felkészülnek egy új közösség megszületésére. „Szabad év”. Hogy milyen ára van ennek? Ezen még nem gondolkodtam. Hittel és bizalommal tekintek az elkövetkezendő időszak elé.

Tanulmányaid után hogyan képzeled a továbbiakat? Mik a terveid?

Kilenc év után talán megérett a helyzet arra, hogy Tamásiban is létrejöjjön egy waldorf-iskola. Jelenleg ezen munkálkodunk. Magyarországi viszonylatban kiváltságos helyzet állt elő, hiszen a város vezetői harminc évre ingyenesen rendelkezésünkre bocsátottak egy kiváló természeti adottságokkal rendelkező volt iskolaépületet. A szülői kör szervezésében meghívott előadók részvételével több rendezvényt sikerült lebonyolítani, a résztvevők száma észrevehetően növekszik, leendő szülők, pedagógusok is érdeklődnek az iskola iránt.

Köszönjük a beszélgetést, kívánunk sok sikert terveid megvalósulásához!