Mihály-időszak

A Föld belégzése – ami Szent Jánoskor kezdődött - fordulóponthoz érkezett s az őszi nap-éj egyenlőség után kezdetét veszi az elmúlás. Véget ért az érés időszaka, megtörtént a betakarítás és az emberek számot vetnek földi, lelki, szellemi gyarapodásukkal. Nem könnyű szembenézni halandóságunkkal és bizony komoly akaraterőre van szükségünk kiállni a megmérettetésre. Szent Mihály az angyali seregek fejedelme, karddal és mérleggel a kezében minden évben eljön és segít nekünk e nehéz feladatban helytállni. Ó, aki legyőzte kardjával a sárkányt, bátorságot adhat nekünk, hogy félelmünket legyőzve mi is szembe tudjunk nézni saját belső és külső „sárkányainkkal „. Számot adni önmagunknak apró vagy nagyobb botlásainkról, gonoszságainkról. Halálunk pillanatában mindenképp ott vár minket a „mennyei seregek ura „ a „túlvilág” kapujában és mérlegre teszi jó és rossz cselekedeteinket --- de akkor már mostani életünk hibáin csak sajnálkozni tudunk. Ezért kapunk minden év elmúlás-időszakában esélyt arra, hogy számot vessünk életünkről: vajon, amit a nagyböjti időszak áldozati asztalára letettünk, mivé érett mostanra? Húsvéti újjászületésünk óta „tüzes sárkányunk” hány fejével sikerült megküzdenünk? Vetettünk apró szeretet-magokat az emberek szívébe? Vajon hány fogant meg és hozott termést mostanra? Lelkünk mérlege hányszor billent át a jó cselekedetek oldalára? Nappal – éjszaka, tavasz – ősz, születés – halál; a forgás sosem áll meg és soha nem késő erőt merítenünk Szent Mihály hatalmas alakjából a megmérettetésre. Itt az idő! Rajta! Hiszen, ha legyőztük félelmünket, az elmúlás iránti fájdalmunkat, mindjárt ott is van az öröm, a hálaadás élménye. Csak sétáljunk ki az erdőbe: soha ilyen sok színben nem pompázott a természet, soha ilyen gazdag nem volt a mező, a rét, soha ennyi lehetőség a bátor harcra és a győzelemre! Meséltem nektek a nagyszüleimnél átélt gyermekkori élményeimről. Nálunk Szent Mihálykor Őszi Hálaadás ünnepet tartottak. Szépen felöltözve, a falu apraja – nagyja (de inkább nagyja) elment a templomba és friss búzából őrölt lisztből sütött kenyeret és tavalyi bort adományoztak a templomnak, és úrvacsorát vettek. Az Istentisztelet után a kertben csendes beszélgetés közben számot adtak egymásnak a termésről. Kinek hol, mennyi termett? Számomra az volt a szép, hogy egy igazán aszályos, gyenge termésű évben is tudtak tiszta szívből hálát adni egyetlen kis almáért vagy véka búzáért, vagy csak egyszerűen a puszta létért. Ma valahogy ezt a fajta hálát elfelejtettük. Sosem elég és mindig több kell – és elhitetjük magunkkal, hogy szükségünk van a többre. Rohanunk egy álom-világ után, de sosem érjük el, mert csak álom-világ, s a sárkány, akit le kellene győznünk, csak egyre nő, hisz nem is tudjuk, hogy ő a sárkány. Álljunk meg egy pillanatra! – ezt üzeni számunkra Mihály – és kérdezzük meg magunktól: mi az igazán fontos életünkben? Keressük meg azt, amiért hálásak lehetünk! „ Mikor a Szent Mihály megsuhintja kardját Elé kell állani vagy jóra vagy rosszra. Mikor a Szent Mihály megküzd a sárkánnyal Erőt meríthetünk a bátorságából. Mikor a Szent Mihály a mérlegét tartja Meg kell mérettetni vagy jóra vagy rosszra.” Énekeljük a gyerekekkel a Mihály-időszak első napján ( szept. 29 ) és ezután még három hétig minden reggel. Nagyot változott a csoportszoba az első hetek nyár-végi hangulata után. Piros színben pompázik az évszak-asztal, rajta mérleg, búzakalász, kis kosárkákban gabonák, magvak, gyümölcsök. Papírsárkányt mozgatnak láthatatlan angyalok és piros plüss-ágyán, ott fekszik a kard is – szinte látni aranyfényű ragyogását. Fontos küldetése van: általa válnak lovaggá a bátorságpróbát kiállt vitézek. Egy nagy-nagy kosárban csöves kukorica várja, hogy lebontsuk róla a szemeket. Komoly munka ez, és minden nap szorgalmasan dolgozunk, bontjuk, rostáljuk, szárítjuk, majd lisztté daráljuk, hogy egész évben legyen miből túrós-puliszkát főzni péntekenként. Búzát is szemezünk, és kis zsákokba rakjuk. Ezek a zsákocskák egy kosárban várják, hogy az ünnepen ki-ki a sajátját haza vigye, és jó helyen őrizze tavaszig, az ültetés idejéig. Ebben az időben készülnek a papír-sárkányok is, nagy gonddal és örömmel ott sorakoznak az évszak-asztal mellett arra várva, hogy az ünnepen bátor gyerekkezek röptessék az égig. (Weöres Sándortól tanultuk, és most átélhetjük teljes lényünkkel: „…alattam a föld, fölöttem az ég, bennem a létra”). És persze minden nap szorgalmasan gyűjtjük az apró, fehér köveket, hogy az asztalon lévő mérlegbe tegyük. A mérleg egyik serpenyőjében nagy sötét kő terpeszkedik, és a kis fehér kövek egyszer csak átbillentik a mérleget. Mekkora az öröm, amikor kitartó munkánk meghozza gyümölcsét és a sötét erőt legyőzi a tiszta , fehér fény. Átélhetjük, hogy minden apró kis jócselekedetünk segít legyőzni a rosszat. Érdekes, sok éves tapasztalatom, hogy minden évben annak a gyereknek a kövétől billen át a mérleg, akinek a legnagyobb szüksége van a megerősítésre, a biztatásra, hitre. S, ha már átbillent a mérleg nyelve, tudjuk, hogy hamarosan itt van az ünnep, a bátorság-próba ideje. Az Ünnep reggelén nagy a sürgés-forgás. Lisztet szitálunk, tésztát gyúrunk, és izgatottan várjuk, hogy megkeljen, elkészüljön a finom, mazsolás Mihály-cipó. Ez kerül az ünnepi asztalra – miután meghallgattuk a Mihály-napi mesét, lelkünk feltöltődött – jó étvággyal elfogyasztjuk. Elköszönünk egymástól, és délután a szülőkkel együtt újra találkozunk. Nagy az izgalom, hiszen a teremben átvette a hatalmat a négy elem . – levegő,föld, víz és tűz – ezekkel kell megküzdeni, legyőzve félelmünket. Kint várakozunk, amíg bent a szülők körbe ülnek, közös énekléssel bátorítanak. Van, akinek segítségre van szüksége. Van, aki bátran, egyedül állja ki a próbákat; van, aki bizonytalanul; van, aki félve; van, aki örömmel és büszkén válik lovaggá, s veszi át a méltán megérdemelt kardot. De egyvalamiben egységes a csapat: a kemény, ám sikeres próba után felszabadult nevetés közepette röptetjük a papír-sárkányokat az őszi pompába öltözött udvaron. Milyen szerencsések vagyunk, hogy nekünk megadatik átélni ezen ünnep minden jelentős mozzanatát. Lelki táplálékként magunkkal vihetjük felnőtt létünkbe s – talán – gyermekeink életében ezáltal kevesebb lesz a gonoszság, kisebb lesz a „sárkány” vagy bátrabban nézhetnek szembe az elmúlással. És újra lesz erőnk a Hálaadásra. Úgy legyen! Szeretetteli üdvözlettel: Ráduly Éva