Az iskolaérettség kérdése

A játéktól a munkáig

A kisiskoláskorig a játék természetes meghatározója a gyermek életének. A hétéves kisiskolás azonban már ebben a korban képes reggelente jó ideig hangyaszorgalommal "dolgozni", de csak jól körvonalazott; kötött feladatokat tud még elvégezni.

A különböző országok pszichológusai nem teljesen értenek egyet abban, hogy mely tulajdonságokat kell az iskolaérettség feltételének tekinteni. Egy ponton azonban mindannyiuk véleménye azonos: csak az a gyerek menjen iskolába, amelyik képes csendben egy helyben ülni és dolgozni.

Az óvodás korú gyermeknél, tehát abban az életkorban, amelyben a legintenzívebb a növekedés, teljes mértékben a fizikai testre irányulnak az egészséges, éltető erők. Egy részük azonban fokozatosan mentesül a biológiai feladatától és tanulási képességgé válik. Ekkor van itt az ideje annak, hogy munkára fogjuk az emlékezőtehetséget, kifejlesszünk bizonyos hajlamokat és szokásokat, erősítsük a lelkiismeretet és a jellemet. A más területen feleslegessé vált formatív erők továbbra is alakítani, fejleszteni akarnak. Azelőtt a test sejtjeiben és szöveteiben működtek, a csontrendszer egészében, a fogakban - a 6. és 7. életév között lezajló fogváltás jelenti az "utolsó felvonást" testépítő szerepükben -, most művészi szellemformáló tevékenységüket az emlékezet, a képi látásmód, a kreatív képzelőerő megteremtésében folytatják.

 A kisgyermekkor továbbélő tulajdonságai

A kisiskoláskorban még fellelhetők olyan kisgyermekkori ösztönök, mint például az utánzás ösztöne. Az ily módon továbbélő utánzási hajlamot azonban a tanár ki is aknázhatja. Rudolf Grosse írja le "Megtapasztalt pedagógia" című munkájában, hogyan használta fel egy alkalommal a gyermekek utánzási ösztönét. Egyik napon képtelen volt első osztályosait munkára fogni:

"Minthogy mindenfajta szidás vagy papolás amúgy is csak falra hányt borsó lett volna, azt mondtam, hogy álljanak föl a pad tetejére, és ugorjanak le onnan. Lelkes csatakiáltást hallatva meg is tették. Többször egymás után meg kellett ismételniük a mutatványt, majd felsorakoztattam őket, és a menet élére állva hangos lábdobogással masíroztunk körbe-körbe a padsorok körül. Hirtelen szembe fordultam velük, és annyit mondtam: halkabban. Tetszett a játék. A lábdobogás járássá szelídült. Ezután már suttogtam csak a következő vezényszót: Lábujjhegyen! Most már azon igyekeztek, hogy olyan nesztelenül lépdeljenek, ahogy én mutattam, és a helyükre lopakodtak. Odaálltam az osztály elé, és ujjamat ajkamra téve súgtam: Teljes csönd! Olyan csend lett, mint a templomban. Vagy két percig álltunk így, majd megdicsértem őket, amiért ilyen csodálatra méltó nyugalmat teremtettek az osztályban. S hogy mi lett a következménye? Másnap ezzel a kérdéssel fogadtak: Ugye szabad ma is csendesnek lennünk?"

Itt tehát újból felbukkant az utánzási ösztön. Lehet, sőt kell élni vele még a továbbiakban is, amikor csak hasznát tudjuk venni, például az idegen nyelvek tanulásánál.

 Mikor lesz a gyerek iskolaérett?

Erre a kérdésre a különböző országok gyakorlatában más és más feleletet adnak. A német és a francia gyerekek általában hatéves korukban mehetnek iskolába, de Franciaországban már ötévesen is elképzelhető az iskolakezdés. Az angliai iskola-előkészítő osztály ötéves korukban kezdi a gyerekeket írni, olvasni, számolni tanítani. Az Egyesült Államokban inkább csak hatéves kortól küldik iskolába a gyerekeket. A Szovjetunióban és az északi országokban a hétéves gyermeket tekintik iskolaérettnek.
A kutatók azon a nézeten vannak, hogy általánosan nem lehet megállapítani az iskolaérettség időpontját. Álláspontjukat azzal indokolják, hogy mindeddig nem sikerült olyan fiziológiai ismertetőjegyeket felfedezni, melyek kétséget kizáróan jeleznék az átmenetet egyik korcsoportból a másikba. A kutatók ritkán említik Jean Piaget-t, aki pedig kimutatott mérvadónak tekinthető változást, mely egy bizonyos életkorban következik be, méghozzá a pszichológiai fejlettségben.

Szó szerint idézve:

"A gyermek hétéves korában - erre az időpontra tehető az iskolaérettség - döntő fordulat áll be lelki fejlődésében. Bármely vetületét vizsgáljuk is a szellemi-lelki életnek - legyen az az intelligencia vagy az érzelmek szintje, a társas kapcsolatok minősége vagy az önállósodás foka-, mindenben újdonságot tapasztalhatunk" ("Six études de psychologie.")

Ez az a kor, mikor a gyermek már képes arra, hogy önállóan és figyelmét összpontosítva dolgozzon, fegyelmezetten együttműködjön másokkal, például közös játékban betartsa az általános érvényű szabályokat. Különös figyelmet érdemel a gondolkodásában bekövetkező változás. A hétévesnél fiatalabb gyermek még nem képes a szó szoros értelmében vett elvonatkoztatásra. Piaget sok ilyen irányú kísérletet végzett.

Egy kísérlete a sok közül:

"Három különböző színű - A B C - golyót gurítunk be egy csőbe. A gyerekek látták, hogy ebben a sorrendben: A B C - indítottuk el őket, azt várják tehát, hogy a cső másik végén ugyanebben a sorrendben jelenjenek meg. Intuitív gondolkodásuk helyes úton jár. De mi történik, ha ellentétes irányba döntjük a csövet, s a golyók visszafelé gurulnak? A legkisebbek ekkor nagyon meglepődnek a C B A sorrendtől, mert nem ezt várták. Ha már megtanulták, miért lett most ez a sorrend, döntsük meg kisebb mértékben a csövet, először hátrafelé, majd előre. A gyermeknek most azt kellene megértenie, hogy először a C B A, másodszor az A B C sorrend várható. De ez nemigen megy még a fejébe, sőt ha azt látja, hogy váltakozva hol az A, hol a C golyó jelenik meg először, azt fogja várni, hogy egyszer már a B golyó legyen az, amelyik elsőként kigurul."

Piaget hozzáfűzi még, hogy az absztrakciós képesség hiánya a gyermek jellegzetes belső látásmódjával függ össze.

"Észlelési vagy cselekvési, vagyis szenzomotoros mintákról van egész egyszerűen szó, melyek belső képzetekké alakulnak át. Az absztrakció helyét a gyermeknél még képek foglalják el, a valóság utánzása..." ("Six études de psychologie.")

Steiner leszögezi, hogy éppen hétéves korban lépnek színre az újfajta formatív erők, hogy pontosan ebben a korban alakul ki az együttműködés új formája a gyermekek között, tehát ez az az időpont, amelyben az egyéniség iskolaéretté válik. Ha hétéves kora előtt tanul írni-olvasni a gyermek, az Steiner szerint a fizikum gyengülését okozhatja, mert olyan belső erőket von el a testtől, amelyek még a szervi fejlődést lennének hivatva szolgálni.