A számítógép: a szellemi küszöb technikai testet öltése

Gottfried Straube

Az embert könnyen megigézheti vagy megijesztheti a számítógép létezése. Lehetséges egy talán objektívebb szemszögből megvilágítani a számítógép jelenségét? Olyan perspektívából, mely képes áthidalni a naiv elragadtatás és félelem közötti szakadékot?

Ahhoz, hogy ehhez a szemlélethez eljussunk, most nem tárjuk fel a digitális elektronikai eszközök részletes belső működését, nem is fogjuk hosszasan fejtegetni e technológia mindennapi használata mellett vagy ellene szóló indokokat, és nem is ítéljük meg az ún. „mesterséges intelligencia” fejlesztői és kritikusai között folyó vitát. Bár igen érdekes lehetne e területek mindegyikét megvizsgálni, e tanulmány azonban más úton szándékozik eljutni a számítógép jelenségének megértéséhez: az ember és a számítógép közötti kölcsönhatást fogjuk vizsgálni, mely megfigyeléseket Rudolf Steiner néhány kijelentésével vetjük össze, amiket a számítástechnikáról és ennek szellemi hátteréről mondott.

A következőkben az olvasónak meg kell próbálnia beleképzelnie magát a számítógép felhasználó helyébe, hogy így „tapasztalja meg” e technika speciális természetét. Hogy az olvasónak ehhez segítséget nyújtsunk, a mindennapi számítógépes életből veszünk néhány egyszerű példát.

Mire használják a számítógépet nap mint nap szerte a világon? Néhány speciális területet kivéve a következő három játszik kiemelkedő szerepet: szövegszerkesztés, adatbázis- és táblázatkezelés. Vessünk most közelebbi pillantást e területekre.

A szövegszerkesztő programok segítségével a felhasználó szöveget szerkeszthet a számítógép képernyőjén, mely lehetővé teszi, hogy egy gondolatot számos módon önthessen formába. Különféle feladatokat képesek automatikusan elvégezni, melyek korábban meglehetősen időigényesek voltak: helyesírás ellenőrzés, oldalszámozás, lábjegyzet, kereszthivatkozás, tartalomjegyzék készítés, index hivatkozás, stb. Néhány gombnyomással megváltoztathatók a betűtípusok és –méretek, s mikor a szerző elégedett a megjelenítéssel és a tartalommal, a dokumentum egy nyomtató segítségével kinyomtatható. Ebben a pillanatban „materializálódik” a dolog, pl. rögzítésre kerül egy fizikai papírlapon.

A legfontosabb ebben az, hogy ezt az eszközt használva – a kézzel vagy írógéppel való írással szemben -, az ember az írás folyamatát nem-materiális, képzeletbeli szférában tarthatja. A fizikai nyomtatás visszafordíthatatlan aktusa a folyamat legvégére kerül. Ebben – de csakis ebben – a vonatkozásban hasonlóság van a gép és az ember azon képessége között, mely által képes belső gondolat-képeket létrehozni: az elektronikusan tárolt szöveg szerkezete – „folyékony” állapota miatt – még nem öltött testet a fizikai világban, tehát ebben az értelemben analóg az emberi képességgel. Azonban semmilyen körülmények között sem értelmezhetjük félre: nem a mód, hanem a szövegszerkesztő által létrehozott eredmény élhető át úgy, mint ezen emberi képesség kiterjesztése és egyenjogúsítása.

A következő terület, az adatbázisok, tulajdonsága, hogy lehetővé teszi a kívánt információk speciális szempontok szerinti visszakeresését, mely szempontokat a felhasználó határozza meg. Mondjuk találkozunk valakivel egy partin, aki az IBM-nél dolgozik. Két hónap múlva kapcsolatba kellene lépnünk az illetővel, azonban csak pár dologra emlékszünk vele kapcsolatban: pl. hogy 35 és 40 közötti, gazdálkodási területen dolgozik, valahol délen lakik (az USA-ban), és a keresztneve „Bob”. Az IBM alkalmazottak adatbázisa képes gyorsan megtalálni az illetőt, az említett töredékes információk alapján. Egy ilyen keresőkifejezés (a kért információ technikai elnevezése) alapján bármilyen kézi katalógusrendszer csődöt mondana; soha nem találnánk ilyen speciális kritériumok alapján rendezett katalógusokat. A hivatalok sosem lennének képesek ilyen komplikált kartotékrendszert tárolni, nem is beszélve arról, hogy milyen nehéz lenne ezt kezelni.

Azt kell ebben az esetben kiemelni, hogy az adatbázist tekinthetjük az emberi emlékezőképeséggel analógnak, mely töredékeken és különböző szempontok kombinációján alapszik. Itt tehát ezen emberi képesség egyfajta technikai imitációjával van dolgunk. Újra hangsúlyoznunk kell: nem az eljárás módja, hanem az eredmény a lényeges, a tény, hogy vannak olyan gépek, melyek képesek helyettesíteni az emberi memória tevékenységét, s bizonyos mértékig nélkülözhetővé teszi azt.

A számítógépek különösen alkalmasak számítások elvégzésére. Numerikus modelleket alkalmaznak - többek között - időjárás előrejelzéseknél, vagy pénzügyi forgatókönyvek következményeinek „kipróbálásánál”. Az olyan kérdések, mint „Mi történik akkor, ha a galaxisok összeütköznek?”, vagy „Hol állt a Vénusz több száz évvel ezelőtt?” tökéletes tárgyai a számítógépes kalkulációknak.

A táblázatok egyfajta „számítási rácsot” jelentenek, ahol minden egyes cella tartalmazhat egy számot, vagy – ami még lényegesebb – egy olyan szabályt, mely a táblázat más celláiból származó eredményekkel számol (amelyek ismét csak korábbi számítások eredményei). Ily módon a felhasználó beültethet olyan általános számítási rendszert, mely bármilyen kiindulási feltételekre ontja az eredményeket. Egy ilyesfajta „gondolat-háló” bizonyos módon ugyanazzal a sokoldalúsággal rendelkezik, mint egy tipikus „agyi gondolat”, olyan vonatkozásban, hogy általános módot jelöl egy probléma megoldására, függetlenül attól, hogy milyen konkrét tartalommal számol. Természetesen az effajta gépi tevékenység nem kifejezője az intelligencia építőelemeinek, ahogyan azzal a mesterséges intelligencia némely végletes szószólója vitatkozhatna. Azonban az ember nem veheti semmibe a tényt, hogy a számítógép, mint eszköz, általános jellegzetessége, hogy képes kísértetiesen utánozni az ember intelligencia képességét (olyan értelemben, hogy információ töredékeket képes igen koncentrált „eredménnyé” összeállítani).

Láthatjuk tehát, hogy a számítógép – tevékenységén keresztül - részben helyettesítheti az intelligencia erőfeszítéseit, melyre agyunkat használjuk. E látszólag intelligens viselkedés – melynek az olvasó bizonyosan tudatában van – meglehetősen elemi elektronikai folyamatok révén megy végbe, mely semmilyen módon nem hasonlít az emberi gondolkodásra vagy intelligenciára.

Ennek a fajta intelligenciának természetesen meg vannak a maga határai: azok a „versek”, amelyeket számítógépek írtak, rögtön rávilágítanak, hogy a gép igen alkalmas arra, hogy szabályokkal és számításokkal foglalkozzon, de fogalma sincs a tartalomról, jelentésről és a szövegösszefüggésről. Épp ezen okból az a program, mely nyelveket fordít, és amelyet a nyelvészek és mesterséges intelligencia kutatók immár évekkel ezelőtt megjósoltak, még nagyon messze áll a megvalósulástól. Az a fogalom, melynek a Waldorf iskolai matematika tanításban van némi jelentősége, nevezetesen, hogy az egységszám (pl. az „egy”) a legnagyobb, fényévekre messze áll bármilyen számítógépes formalizmustól. Azonban, amikor valakinek be kell programoznia egy gépet, hogy az pl. egy üvegkupakot vagy egy emberi arcot felismerjen, akkor is komoly nehézségekbe ütközik. Ezek a példák csak rá kívánnak mutatni, hogy átlagos, mindennapi intelligenciánk tartalmaz olyan elemeket, melyek természete idegen a számítógépek szigorú formalitás-igénye, programozható logikája számára.

Amint a technikai fejlődés belép azokra a területekre, amelyeket korábban az emberi intelligenciának tartottak fent, akkor a technika határai nyilvánvalóvá válnak, azonban éppen e határok miatt felmerül a kérdés: Tulajdonképp mi az intelligencia? A számítógép fejlődése révén számos hasonló kérdéssel kerülünk szembe, mint pl., hogy valójában mi az intelligencia, a gondolkodás, a tudat, stb.?

*

Az agyi gondolkodást Rudolf Steiner olyan automatizmusként jellemezte¹, melyet a latin nyelv hagyományozott ránk. Amikor a régi Goetheanumot építő munkások megkérdezték tőle: „Hogy juthat az ember a magasabb világok megismeréséhez?”, elmagyarázta, hogy ki kell fejleszteni egy olyan gondolkodásmódot, melyből a latin „agyat” ki kell hagyni a folyamatból. Az ember – ahogy mondta – tudatos unalmi állapotba hozhatja magát, majd hosszabb időn keresztül intenzíven koncentrálhat apró, jelentéktelen dolgokra, melyekre egyik „jól táplált hivatalnok” sem gondolna soha. Elmélkedhet pl. azon, hogy „az egész több, mint részeinek összege”, „minden test teret tölt ki”, „az ítéletnek nincs színe”, vagy „két pont között a legrövidebb út az egyenes”. Ha valaki feszülten gondolkodik ilyesfajta gondolatokon egészen addig, amíg hasogatni kezd a feje, vagy megfájdul a gyomra – adta hozzá viccelődve -, akkor egy idő után irányt vált, s gondolatai az éteri valóságot kezdik megmutatni, mint pl., hogy „két pont között a legrövidebb út a félkör”, vagy „a rész nagyobb az egésznél”, stb.²

A mód, ahogyan a számítástechnika, a mesterséges intelligencia álmával, ebben a században kibontakozik, erősen jelzi az automatikus agyi gondolkodás (melyet akár egy géppel is végre lehet hajtatni) és az éteri gondolkodás szétválását. Rudolf Steiner összes munkája, különösen „A szabadság filozófiája”, erőteljes ellen-mozgalmat képvisel e vaksággal szemben, a gondolkodás, mint érzékfeletti szerv,  igazi természetére vonatkozóan.

A következőpp jellemezte Rudolf Steiner a gondolkodásban való csökkent bizodalmat: „A jövőben az ember nem lesz képes gondolkodni, ha csak az agyában bízik. Sőt, még csak nem is fog vágyakozni arra, hogy saját fejével gondolkodjon. Fokozott vonakodás lesz tapasztalható a gondolkodás irányában, s az ember hagyja majd, hogy a természet diktálja azt, hogy mit gondoljon: a tudományos kísérletek fogják megmondani, mit gondoljon. Az ember jobb szeret majd nem a saját fejével gondolkodni, és elveszti az igazi gondolkodás biztonságát, azt hiszi majd, hogy ennek semmi köze sincs a valósághoz.” ³

A gondolkodásban való bizalom hiánya volt a kísérleti tudományok hajtóereje. Ma azonban egy ennél további lépés válik világossá ebben az irányban: a számítástechnika által megteremtett lehetőségek közvetlen kiterjesztése ma lehetővé teszi, hogy a tudósok „mellőzzék a kísérleti tudományokat”⁴. Az az elképzelés, hogy a drága kísérleti eszközöket egyre nagyobb mértékben olyan számítógépes szimulációkkal helyettesítik, melyeket szuperkomputerek végeznek (párhuzamos feldolgozás); pl. a „kísérlet” eredményeit modellek hatásainak kiszámítása útján kapnák, mely modelleket tisztán matematikai összefüggésben hoznák kölcsönhatásba más modellekkel.

Néhány évtizeddel azután, hogy Rudolf Steiner rámutatott az ember gondolkodáshoz való viszonyára s ennek a kísérleti tudományok fejlődésében való jelentőségére, már látjuk e gondolkodásbeli „lustaság” további eredményeit, nevezetesen a „számítógép-lény” létezését, mely helyettünk gondolkodik. A gondolkodás igazi természetétől való eltávolodás lépcsőzetes útjának vagyunk itt tanúi:

Igazi gondolkodás:	Tevékenység, a gondolkodási folyamat megfigyelése, intuíció, éteri gondolkodás.
Kísérletek:	Megcsappant bizalom a gondolkodásban, biztos talajt „odakint” találni, a kísérletek majd megmondják, hogyan gondolkodjunk.
Szimuláció:	A kísérleteket „elveti” a számítógépes modellek imitált valósága.

Van rá lehetőségünk, hogy e jelenséget monumentális történelmi kihívásnak tekintsük, hogy visszataláljunk a gondolkodás igazi természetének egy új, tudatos felfedezéséhez. A másik lehetőséget a mesterséges intelligencia megteremtője, Marvin Minsky mondja ki: „Azt hiszem, végül is felismertük, hogy az ember valószínűleg maga is számítógép!” ⁵

*

Ki, vagy mi ad engedélyt a számítástechnikának, hogy civilizált életünk minden területére belépjen? Bizonyos módon jogot formál arra, hogy egyenlőnek tekintsék az emberrel.

Olyan technológiával van dolgunk, mely egy élő lény tulajdonságaival van felruházva. Kezdődik ez már azokkal a nevekkel, melyeket adunk: „memória”, „számítógép agy”, stb.; ezeket a biológia/ember világából vesszük. A „számítógépes vírusoknak” természetesen semmi közük a betegségek terjesztéséhez, csak egyszerűen nem kívánt programok, amikre azt mondjuk, „fertőzőek”, mert összefüggésbe hozzuk őket a genetikai világ megduplázódási képességével.

Az ember és gép közötti kölcsönhatás hatalmas átalakuláson ment keresztül. A ’60-as évek lyukkártya halmokkal táplált gépeit már régen elfeledték és billentyűzettel cserélték fel. Ám kissé már a billentyűzet is kényelmetlen a felhasználónak. Manapság az ember már csak ráklikkel a magától értetődő grafikus szimbólumokra („ikonokra”) egy mutató eszköz segítségével, az „egérrel”. De ma már vannak speciális „padok” is, melyek lehetővé teszik, hogy néhány odafirkantott sort a gép nyomtatott karakterekké alakítson, vagy akár saját hangunkat is használhatjuk, hogy a számítógéppel kommunikáljunk. A legújabb találmány pedig még közelebb hozza a számítógépet az érzékszervekhez: egy speciális „maszkot” feltéve szintetikus, „virtuális” környezetbe kerülünk, ahol mozoghatunk és cselekedhetünk, s egy speciális kesztyűt használva még érezhetjük is a virtuális tárgy textúráját és keménységét a virtuális környezetben. E VR (virtuális valóság) eszközök növekvő népszerűségre tesznek szert a tudományban, kutatásban, távirányító rendszerekben, a szórakoztatásról nem is beszélve. Mikroszkopikus számítógépeket ültetnek az emberi testekbe is, hogy pl. amputáció esetén komoly idegi funkciókat helyettesítsenek, lehetővé téve az eltávolított testrész helyett beültetett mechanikai pótlás irányítását.

Elmosódó határvonalat tapasztalhatunk ember és gép között; a gépek birodalma egybeolvadóban van az élővilágéval, ill. fordítva. Úgy tűnik, egyre több ember tapasztal majdnem „partner-jellegű” kapcsolatot e látszólag intelligens technológiával, ahogy ezt egy könyv előszavában olvashatjuk: „Köszönetemet fejezem ki IBM típusú számítógépemnek, hogy segített megírni ezt a könyvet, barátaimnak…, és feleségemnek, Susan-nek…”⁶. A számítógép élőlény látszatát kelti. Senki nem nyilvánítaná ki köszönetét egy kalapácsnak a ház megépítésében nyújtott segítségéért, de a számítógép valahogy kiköveteli, hogy az emberrel egyenrangúként kezeljék.

Kasparownak, az egykori sakkvilágbajnoknak, határozott élménye volt e lénnyel kapcsolatban, s egy interjúban a következő szavakkal mesélt a számítástechnika iránti bámulatáról⁷: „Hihetetlen a fejlődés ezen a téren. Nem félek, hanem nagy tiszteletet érzek a számítógép természetes és hibátlan játéka iránt. El kell ismernem mostmár, hogy nincs esélyem bizonyos területeken. Egy példa: a számítógép nemrég bebizonyította, hogy 76 lépésből meg tud verni… Természetesen a számítógépnek igaza volt. Mind a 120 millió lehetséges lépéskombinációt ismerte, ezért abszolút tökéletesen játszott. Hihetetlen volt, tiszteletet és hálát éreztem. Megláttam az Istent.”

*

Miféle lény ez? Ezt a kérdést nem lehetett feltenni Rudolf Steinernek, mivel a számítógép akkor még nem létezett. De vajon mit válaszolt volna? Az itt következő idézetek némileg megvilágíthatják ezt a kérdést:

„Ha valaki megkérdezi önöket, hány ember lakik ma a Földön, valószínűleg azt válaszolnák, hogy 1,5 milliárd, ugye? Azonban ez azt jelentené, hogy a Földön lehetséges összes munka azzal egyenlő, amit e 1,5 milliárd ember el tud végezni. Csakhogy ez nem így van! Az ötödik Atlantisz utáni korszak kezdete óta számításba kell vennünk még plusz 500 millió ember munkaerejét. Ez a gépeknek köszönhető. Ha minden munkát embereknek kellene elvégezni, még 500 millió emberre lenne szükségünk, hogy a feladatot elvégezhessük.

Amint látják, a kézi munkaerőt valahogyan kiváltották itt a Földön. Van valami, ami emberként funkcionál, de nem vérből és húsból való. E tény mélyebb rétegeivel áll kapcsolatban annak, ami mai korunkat alakítja…

Ezért egyfelől a tisztánlátás szükségének felmerülését láthatjuk, másfelől pedig – valamiképp a Föld-alattiból felbukkanva – ennek ellentéteinek megtestesülését tapasztaljuk. Ezek pedig nem vérben és húsban öltenek testet, hanem közöttünk vannak, amint az emberi képességeket mechanikus gépekkel helyettesítjük.” ⁸

Mi a helyzet ezekkel az intelligens gépekkel, melyek szintén nem vérből és húsból valók, de hasonlóképp helyettesítik az emberi intelligenciát, ahogyan a többi az emberi munkaerőt? Ezek is szerepelhetnek egyfajta megtestesülésként? Milyen következményei vannak a számítástechnikának számunkra, emberek számára a valóságban???

*

A gépek világa olyan, mint az emberi emésztő- és végtagrendszer egy projekciója, felnagyítása, abban az értelemben, hogy átveszi ezek funkcióit. Az erő felhasználása, a mozgatás, az anyag szállítása, átalakítása/finomítása a termelés során, ezek olyan feladatok, melyeket gépek végeznek. Az ember akarati területének egyenjogúsított és különválasztott képeként él a külvilágban. E fejlődés kezdőpontjának a gőzgép 1690-es felfedezését tekinthetjük, mely a termelés mechanizálódásához és az ipari forradalomhoz vezetett. Az Otto-motor és az elektromotor, ill. az autók 1908-as tömegtermelése óta nem volt jelentős, forradalmi találmány e téren. Mindazonáltal a technikai fejlődés azóta kiterjedt és a finomodás sok lépcsőjén ment keresztül. Minden ember tulajdonává vált. Az elem pedig, mely a technikai fejlődés e hullámát hordozza, a vas.   

Hasonlóképp, az ember belső képalkotó képességével, emlékezetével, és ideg-érzékszervi tevékenységével egyenrangúnak, vagy annak projekciójának is leírható a számítástechnika, olyan értelemben, hogy képes az automatikus, vagy - ahogy azt Rudolf Steiner jellemezte -  a latin-agyi folyamatokat helyettesíteni. E vívmány azonban még nagyon fiatal. Elődjét – többek között - H. Hollerith már 1886-ban megalkotta, elektromechanikus számológépek alakjában. Az első igazán digitális számítógép azonban csak 1936-ban született meg. Megalkotója Konrad Zuse volt, a gépet pedig Z1-nek hívták. Bár mechanikai eszköznek építették, lényegében úgy működött, mint a modern, digitális számítógépek. Hamarosan aztán megjelent a rádió, 1948-ban pedig a tranzisztor. Innentől már csupán néhány év kérdése volt, hogy megjelenjen az első integrált áramkör (IC), majd a ’80-as évek elejétől tanúi lehetünk a számítógépek tömegtermelésének. Az IBM PC elérhetővé tette a számítógépet az utca emberének is. Valaki azt mondhatná, hogy e ponton már mindent feltaláltak, s csak miniatürizálják, finomítják, ill. kiterjesztik a meglévő technikát. Az anyag pedig, melyre a számítástechnika épül, a félvezető, melynek java részét a jól ismert szilícium adja.

Most feltehetnénk magunknak a kérdést: a technikai vívmányok nem tükrözik-e a ritmikus rendszert is? A média világában, főképp ennek vizuális részében, a televízióban, olyasféle technológiát láthatunk, mely érzelmeinkre, élmények utáni szomjunkra hat, s bármely más médiánál hatékonyabban elégíti ki ezirányú szükségletünket. E technológia – nem meglepően – tartalmazza a többi technikai hullám (ld. alább) elemeit is: a számítógéphez hasonlóan információt hordoz (CD, vagy TV-jel útján), azonban – úgyszólván – még mindig a konnektor energiájára támaszkodik. 1843-ban először alakították át a képet elektromos impulzusok vonalszerű sorozatába, ez a televízió alapelve. Negyven évvel később az ún. Nipkon-lemez ugyanezt vitte véghez, csak más műszaki megoldással. Ezek jelentik az első lépéseket mai média-technológiánk felé. De az 1927-es első kábeltévé próbálkozásokat is ide kell sorolnunk. 1952-ben megkezdődött az első rendszeres TV műsorszórás, rövidesen pedig mindenkinek lett tévéje, mellyel megszületett a modern kép- és médiavilág. Az elem, melyre ezt a világot építették: a réz. Csak gondoljunk arra a huzalkötegre, mely a rádiójelek továbbítását lehetővé teszi, és amely irányítja a katódsugarak elhajlását, vagy azokra a rézvezetékekre, melyek az összes áramkört összekötik. 

Első hullám	Második hullám	Harmadik hullám
Anyagok transzformációja, energiafelszabadítás, szállítás	Információterjesztés, hírek, élmények, képek	Számítástechnika, irányítórendszerek, felügyelet, logikai folyamatok
Vas, kémia, égetés.	Réz, elektromos hullámok, elektromos vezetők.	Félvezető fémek, digitális logika.
Kapcsolat az emberi akarattal, fizikai feltételek, fellendülés.	Kapcsolat az érzéssel, részvéttel, kommunikáció másokkal, ember-közi szféra.	Kapcsolat az intelligenciával és gondolkodással.
Az autók 1908-as tömegtermelése mindenki számára elérhetővé tette ezt a technikai hullámot.	Ez a hullám 1952-ben, a televízióval kezdődött.	Ez a hullám a ’80-as években, a PC-kkel indult.

*

A három technikai hullám ismeretében érdekes felfedezni azt, hogy Rudolf Steiner e három alaperő hasonló egyenjogúsodását és szétválását írja le az emberben. Ez mindenkivel megtörténik, aki a szellemi fejlődés egy bizonyos pontját elérte. Azonban – és ennek nagy jelentősége van ebben az összefüggésben – tudat alatt az emberiség egészében is megtörténik, amint a küszöböt megközelítjük ebben a században.

„Már leírtam a küszöb átlépését ebben a könyvben⁹ rámutatva e három alaperőre az emberben – melyek meglehetősen kaotikusnak tűnnek fizikai életünkben – és, hogy miként alakulnak át független, különálló gondolkodássá, érzéssé és akarattá. Amikor az ember átlépi ezt a küszöböt, ezek az erők független entitásokká válnak. Sok tekintetben az emberiség egészének fejlődése tükröződik az egyes ember egyéni életútjában, bár némi időkülönbséggel. Ugyanis, amit egy ember tudatos szellemi fejlődésében átél, azt az emberiség, mint egész, tudat alatt fogja átélni az ötödik Atlantisz utáni korban.” ¹⁰

Ez – több más dolog közt – a szociális hármas tagozódással áll összefüggésben. Ebben az összefüggésben feltesszük magunknak a kérdést, hogy a fent említett hármas technológiai hullám a küszöb e tudat alatti átlépésének eredménye-e? Ha igen, akkor a technikai fejlődés a szellemi fejlődés képeként fog megjelenni, az ember szellemi világhoz való jelenlegi kapcsolatának eredményeként. A számítástechnika így a harmadik és egyben utolsó, külső, látható jel ebben a folyamatban. Rudolf Steiner a három lépcső közül az elsőt írta le. Mi itt a két hiányzó technikai hullámot próbáltuk meg körvonalazni, feladatunk most pedig az, hogy megnézzük, tudunk-e bizonyságot találni erre a gondolatmenetre Rudolf Steiner szellemi kutatásaiban. A kérdés most tehát az: Rudolf Steiner valószínűsíthetően tudott és beszélt a számítógépről?

*

Megdöbbentő, hogy azt találjuk, Rudolf Steiner tulajdonképp elég részletes beszámolót adott a számítástechnikáról, és hogy ezek megerősítik a fenti gondolatmenetet.

Egy – e cikk szempontjából igen fontos – előadásban, mely a 'Was tut der Engel in unserem Astralleib'¹¹ (Hogyan tevékenykedik az Angyal az asztráltestünkben?) címet viseli, Rudolf Steiner leírja, hogyan próbálnak az Angyalok bizonyos impulzusokat az emberbe ültetni. Ezt oly módon teszik, hogy bizonyos képeket keltenek az asztráltestben. A három impulzus közül az első célja az, hogy az embert bizonyos kapcsolatba hozza fizikai létével, nevezetesen: „… a jövőben az ember képtelen lesz nyugodt lenni… amíg boldogtalan emberek vannak körülötte”, ez az „abszolút testvériség” impulzusa. A második, amit az Angyalok az emberben létrehoznak, az emberi lélekkel és szellemmel áll összefüggésben: ennek során az Angyalok megpróbálják lehetővé tenni, hogy „minden emberi lény képes legyen egy rejtett isteni lényt érzékelni embertársában. …minden emberi találkozást vallásos eseménynek, szentségnek fognak tekinteni.” Az Angyalok harmadik impulzusa lehetővé kívánja tenni, hogy az ember „gondolkodása révén” képes legyen a szellemi világba lépni, hogy a mélység fölött hidat verjen, mely folyamat a szellemi konkrét megtapasztalása a gondolkodásban.

Itt rögtön felismerjük, hogy az első technikai hullám beleillett az első angyali impulzus kategóriájába. Abban a pillanatban, hogy visszautasítják az abszolút testvériség impulzusát, e technika szörnyeteggé válik, értelmetlen és pusztító következmények kíséretében.

Hasonlóképpen, az ember észreveheti, hogy a médiával és a képekkel összefüggésben álló technikai hullámnak van valami köze a szociális-vallási impulzushoz, melynek célja, hogy az embert hozzákapcsolja az emberiséghez. Ám ha ezt az impulzust nem fogadják be, akkor e technika eredménye sekélyesség és mások megvetése lehet.¹² Ez – egy szólással élve – a köpködő nyomorék képe.

A harmadik technikai hullám – mely oly módon tehermentesít, hogy az emberi intelligenciát gép-intelligenciával helyettesíti – hasznos lehet abban a tekintetben, hogy felszabadítja gondolkodásunkat a latin-automatikus rutin alól. Szabaddá tehetne bennünket, hogy igazán a szellemi, mihályi intelligenciának szentelhessük magunkat. Azonban ha az angyali impulzust nem fogadják be, gondolkodásunk vakká válik saját, igazi természetével szemben, ennek eredményeként pedig a számítógépes attrakciókat félreértelmezik, és gondolkodásnak tekintik. Az út a gondolkodáson át a szellem világába így bezárul. Ez a „mesterséges intelligencia” nevű szellem megszületése, melyben – támogatói szerint – nincs minőségi különbség az igazi intelligenciához és gondolkodáshoz képest.

A következő sorokban olvasható, mit mond Rudolf Steiner arról, ami történni fog, ha az ember nem fogadja be a harmadik angyali impulzust, és az tudat alatt marad:

„A harmadik dolog, ami történni fog, a következő: az ember meglehetősen sajátos erőkkel fog megismerkedni, s ezeken keresztül – bizonyos hullámokat harmóniába hozva, finom impulzálásnak szeretném ezt hívni – képes lesz hatalmas géptevékenységet kibontakoztatni. Az ember ösztönösen megtanul majd egy bizonyos szellemi (intelligens?) kontrollt alkalmazni a gépszerű, mechanikus lények fölött. Az egész technikai világ kaotikus állapotba fog kerülni. Azonban a végletekig az ember egoizmusát fogja szolgálni, és az ember igen nagy becsben fogja tartani.”

Azok, akik ismerik a modern számítógépeket, felismerik ezt a leírást. Itt van a finom ösztönzés (‘leichte Veranlassungen’), mely harmonizálja ezeket a rezgéseket. Tulajdonképp ez az első döntés, amit egy számítógépet vásárlónak meg kell hoznia: milyen rezgésű legyen, milyen frekvencián működjön. A számítógép sebessége és teljesítménye, pl. hogy milyen sebességgel haladnak át az utasítások a processzoron, ettől a frekvenciától függ, mely ma általában 20 és 200 Megahertz között változik (1 Megahertz másodpercenként 1 millió periódust jelent!). A „finom” szó itt vonatkozhat a jellegzetesen alacsony áramfelhasználásra is. Általában egy kis akkumulátor, vagy napelem is elégséges, és ami áramot használ fel az nem is igazán maga a számítógép, hanem a perifériás eszközök. Ebben az értelemben határozott különbséget jelent az elsődlegesen szén- vagy benzinmeghajtású, büdös és füstös világhoz képest. A rezgések ’harmonikusak’ is, abban az értelemben, hogy mindig jelentéssel bíró adatokat, címeket és gépparancsokat hordoznak.

Az idézett részben Rudolf Steiner megemlíti, hogy e technikán keresztül képesek leszünk „hatalmas géptevékenységet irányítani”. Itt gondolhatunk a hatalmas szerelőcsarnokokra, melyek majdhogynem emberek nélkül működnek, az elektronikusan irányított erőművekre, vagy arra az automatikus irányításra és ellenőrzésre, mellyel pl. a vegyiparban találkozhatunk. A „… bizonyos szellemi (intelligens?) kontroll…” a fent említett példák lényegi kivonata arra vonatkozóan, hogy a komputerizált, automatizált világ hogyan vette át a modern ipari termelés irányítását. A „nem-intelligens kontroll” - mely során mechanikus gombokat és emelőket használnak - és a mechanikus vagy elektronikus, pre-digitális időszak közti kontrasztra is utal.

Nem nehéz belátni, hogy a technika számos területen „... kaotikus állapotba került, mely a végletekig kiszolgálja az ember egoizmusát…”. Korábban sohasem irányított, termelt, vagy kezelt ennyi mindent ilyen kevés ember, ilyen kis költségek, és ilyen nagy haszon mellett.

A fenti idézet a 'Was tut der Engel in unserem Astralleib' c. előadásból – pontossága folytán – meglehetősen figyelemre méltó előrejelzés (főként azoknak, akik ismerik a számítógépeket). Mindent összevetve: 1918-ban, mintegy harminc évvel azelőtt jegyezték le, hogy még az első gyengécske (ám testes) számítógép embrió megszületett volna konrad Zuse berlini nappalijában!

Ebben a vonatkozásban fontos kidomborítanunk azt, hogy Rudolf Steiner a számítástechnikát nyilvánvalóan egy sajátságos körülmény eredményének írja le: abban a mértékben, melyben az ember NEM képes az Angyalok által az asztráltestbe helyezett impulzusokat átalakítani, olyan mértékben lesz képes ösztönösen létrehozni e technikai világot. Ily módon a technika nem a belső fejlődés, hanem a belső kudarc eredménye.

*

Tovább erősíti Rudolf Steiner fenti megállapításainak jelentőségét a három korszakra való utalás.¹³ Ebben látjuk, hogy a számítástechnika nem csak az emberi evolúció fontos folyamataival áll kapcsolatban, hanem, hogy a szellemi világ azt várja az emberiségtől, hogy foglaljon állást az intelligencia és a gondolkodás kérdésében, éspedig nem a bizonytalan jövőben, hanem ebben az évtizedben (még a 2000. év előtt!).

Ugyanebben az előadásban egy inkább „bibliai” szóhasználattal él, amit olyan további utalásként értelmezhetünk, mely a fenti érvelést alátámasztja. Az Angyalok impulzusa az asztráltestben – mondja – lehet, hogy nem éri el tudatunk küszöbét, lehet, hogy észrevétlen marad: „mint az alvó ember (esetében), aki nem veszi észre a tolvajt”. Ez a bibliai megfogalmazás könnyen elkerülheti a figyelmet, de lehet, hogy valamire rá akartak mutatni általa.

A ’tolvaj’, mint kulcsszó, az Újtestamentumhoz vezet el bennünket, ahol ismét csak megtaláljuk a három területet, melyben az Angyalok asztráltestünkön munkálnak.¹⁴  Először is, itt van a testvériség kérdése a jó és a gonosz szolga példázatában, ahol azokkal a fizikai/szociális körülményekkel van dolgunk, melyeket az ember a másik embernek teremt. Aztán ott van a szellemi aspektus, az isteni természet felismerése a másik emberben: ezzel találkozunk a tíz szűz példázatában, akik találkoznak (nem találkoznak) a vőlegénnyel. Végül pedig ott van a tálentumok példázata: amikor az úr visszatér, megtudja, hogy az egyik szolga elásta a rábízott tálentumot. Fizikai agy-gondolkodása képtelen volt megtalálni ennek másik, hiányzó felét. Ez a formális, úgyszólván földhöz-kötött, elásott gondolkodás „nincs tudatában annak a ténynek, hogy a valóság hiányzó feléhez csak önmagunkon át férhetünk hozzá.”¹⁵ Ehhez a hiányzó félhez – melyet a többi szolga meg tudott találni – csak a fizikai agyunk nélküli, éteri gondolkodás révén, pl. intuíción át, férhetünk hozzá.

E kulcskifejezést használva – az alvó ember, aki nem veszi észre a tolvajt – Rudolf Steiner kapcsolatba hozza a modern számítógép-problémát azzal a próféciával, mely a három példázat után következik; nevezetesen az emberiség elválasztásával, amelyre a karma előadások is utalnak.¹⁶

*

Rudolf Steiner másutt is beszél a számítástechnikáról. A következő idézetben – többek között – körvonalazza a szövegszerkesztés fogalmát, a számítógépes hálózatok lehetőségét, a globális, papír nélküli információátvitelt, stb.:

„A jövő kétfelől mutatkozik meg. Egy haldokló, materiális oldalról, és egy másik oldalról is: egy új szellemi világ kibontakozásánal oldaláról, és nemcsak elméletben… hanem a konkrét életünkben. Ezért, amit itt elmondok, tekintsék úgy, mint felkészülést arra, aminek el kell jönnie.

Ne legyen illúziójuk a jövővel kapcsolatban. Azzal kapcsolatban sem szabad, hogy illúzióink legyenek, ahová kultúránk vezetni fog a kézírásra vonatkozóan. A jövőben az ember ugyanúgy fog beszélni a kézírásról, ahogyan manapság mi beszélünk az egyiptomiak hieroglifáiról. Még léteznek töredékei egy szellemi kultúrának, még van egy bizonyos szellemi kifejezés a kézzel való írásban. Ámde hamarosan a szelleminek minden nyomát el fogják tüntetni külső kultúránkban, ahogyan az egyiptomi kultúra is eltűnt… Ugyanaz a száj, mely egyszer ki fogja jelenteni, hogy valaha létezett egy olyan dolog, mint az emberi kézírás, azt is ki fogja jelenteni – szellemi meggyőződésből -, hogy Krisztus az emberek között él.” ¹⁷

Az antropozófia ismét felhívja figyelmünket az események mögött lévő kétoldalúságra: „ugyanaz a száj”, mely képes kinyilatkoztatni az éteri Krisztust (az emberiség fejlődésében építő és kiterjedő erők), része lesz a halállal kapcsolatos, technikai fejlődésnek. Amint látjuk, nincs ellentmondás: ugyannak a dolognak a két oldaláról beszélünk. Az ember nem kívánhatja az egyiket, míg elutasítaná a másikat, ahogyan nem kívánhat tüzet sem, miközben elutasítaná a hamut!

A számítástechnika egy újabb jellemzését kapjuk 1917-ből: „Az ember – idővel – képes lesz külső gépekkel halálerőket ültetni az emberekbe, melyek elektromos és magnetikus erőkkel állnak majd összefüggésben. Akkor majd képes lesz szándékait, gondolatait a gépbe irányítani.”¹⁸

Újból tökéletesen tisztán látható, hogy – némelyik buzgó követőjével ellentétben – Rudolf Steinernek sosem állt szándékában szembenállást kinyilatkoztatni e technikai találmányokkal szemben: „Ez az intelligens technika olyasvalami, amit sosem szabad úgy kezelni, mint ami ellen harcolni kellene. Ez abszolút helytelen álláspont… Az ember gép-lényekkel való egyesülése hatalmas és jelentős probléma lesz a Földfejlődés hátralévő részében.”

Évtizedünkben (1990-es évek) ezért nem az a döntő kérdés, hogy elutasítsunk, vagy magasztaljunk bizonyos technikai mérföldköveket, hanem hogy megértsük őket. A harmadik technikai hullám befejeződése azt mutatja, hogy az emberiség tudat alatt lépte át a szellemi küszöböt. Mostantól minden iniciatíva az egyénekre van bízva. E lényszerű számítógép-intelligenciát ennélfogva úgy kell tekintenünk, mint szívesen látott betegséget, melynek legyőzése mindennél fontosabb. Úgyszólván ez az emberiség utolsó felhívása arra, hogy vagy megnyíljon az éteri gondolkodás, a mihályi intelligencia felé, vagy azzá a szolgává váljék, aki, minden következményével, elássa a tálentumot. Így tehát úgy is tekinthetjük a technikai fejlődést, mint a szellemi világ természetes próbálkozását az emberiség tudatalattijában arra, hogy felismertesse a mihályi-arisztotelészi impulzust, mely Mihály korszakához hozzátartozik. Teljesen világosnak kell lennie, hogy e betegség önmagában nem gonosz (sőt, ezzel ellentétben arra hivatott, hogy a ’latin’ megszokottságból felszabadítson), hanem a gonosz lehetőséget kapott arra, hogy teret nyerjen minden olyan individualitáson át, aki nem győzi őt le saját gondolkodásával való kapcsolatában.

*

A számítástechnikának ezért olyan jelenségnek kell lennie, mely nem csak elbűvöl, vagy félelmet kelt. Az iskolák előtt itt nagy kihívás áll, de a ’technika’ tantárgyat fel lehetne használni, mint megfelelő kontextust, arra, hogy ennek keretében foglalkozzanak a kérdéssel. Az állami iskolák megközelítése ebben a témában arra hajlik, hogy a diákokat annak a felhasználónak a szerepébe helyezze, aki a kész szoftver és hardver csomagokat alkalmazza, de nem érti. Ez a megközelítés nem megfelelőnek tűnik ha a cél az, hogy a számítástechnika, mint olyan megértését érjük el. Azonban ismét meg kell említenünk: az sem megfelelő, ha egyszerűen csak elmagyarázzuk a számítógép puszta működését. A számítógép működési módjának tisztán atomisztikus ismerete – ha így hagyják – semmi más, csak egy újabb fajtája a Maya-nak.

*

Gottfried Straube BA fokozattal végzett számítástechnikából az Osloi Egyetemen, jelenleg kémiát tanít a Stavangeri Waldorf Iskolában, Norvégiában.

A cikket – a szerző hozzájárulásával – magyarra fordította Türkössy Szilárd, a magyarországi Gödöllői Waldorf Iskola angoltanára.

Spektrum der Wissenschaft 3/1990

¹ Rudolf Steiner: Rhythmen im Kosmos und im Menschenwesen - Wie kommt man zum Schauen der geistigen Welt? June 28 and June 30, 1923.

² Rhytmen im Kosmos..., June 28, 1923.

³ Der Goetheanismus, ein Umwandlungsimpuls und Auferstehungsgedanke. Dornach 1919 - GA 188.

⁴ Scientific American, November 1987, Martin Schulz, szuperszámítógépek fejlesztésének szakértője.

⁵ Marvin Minsky: Psychology Today, January 12, 1983.

⁶ Handbook of Software & Hardware Interfacing (Szoftver és hardver illesztések kézikönyve), Jeffrey P. Royer

⁷ Der Spiegel January 13, 1991., 236. old.

⁸ Rudolf Steiner: Die soziale Grundforderung unserer Zeit - In geänderter Zeitlage, GA 186, Dornach Dec. 20,1918.

⁹ Rudolf Steiner: 'Wie erlangt man Erkenntnisse der höheren Welten?' , fejezetcím: 'Die Spaltung der Persönlichkeit während der Geistesschulung'.

¹⁰ Rudolf Steiner: Der innere Aspekt des sozialen Rätsels. GA 193

¹¹ Kiadva a GA 182-ben

¹² Jól írja le pl. Neil Postman: 'Laughing ourselves to death' (Halálra nevetni magunkat) c. könyve

¹³ Was tut der Engel in unserem Astralleib.

¹⁴ Máté 24.42, Lukács 12.39

¹⁵ Aquinoi Tamás filozófiája. 1920

¹⁶ August 4, 1924

¹⁷ Rudolf Steiner: Der Weg des Christus durch die Jahrhunderte. Gehalten am Oktober 14, 1913, 8 GA 152

¹⁸ Alaposan kimeríti az "Individuelle Geistwesen und einheitlicher Weltengrund", különösen November 25., 1917, Dornach