Bevezetés:

   Ha meséről beszélünk, mindig a gyerekeke gondolunk némi kedves együttérzéssel, és nem gondolunk, vagy csak ritkán a saját gyermekkori mese élményeinkre. Rohan a világ körülöttünk, rohanunk mi is. A felnőtt világ manapság nem tartja fontosnak azt, ami évezredek óta, - amióta ember él a Földön - létezik. A meséket régen felnőttek mesélték felnőtteknek. Minden kultúrában szerepe és helye volt a mesélésnek. A „hallgatók” olyan spontaneitással és odaadással élték át ezeket a saját fantáziájukban megelevenedő „képeket”, mint ma a gyerekek. Ezek a szokások a magyar kultúrában is évezredes hagyományokra tekintenek vissza. A felnőttek világában ismert mesék, történetek emberöltők során kísérték a felnövekvő nemzedéket, mely mindig újra és újra örömet szerzett mesélőnek és hallgatónak egyaránt. Ez a közösséget teremtő és összetartó hagyomány több művészeti ág alapjait is megteremtette. Gondoljunk az irodalom sokféle művészetei ágára (eposzok, mondák, regék, elbeszélések, regények, stb.): a színház művészetre (legyen prózai, vagy zenei mű), a komoly zenei művekre, a könyvnyomtatás és a képzőművészet valamennyi ágára.

Mi kell a mai kor gyermekének?

   Jelenünk nem egy biztató jövőképet fest gyermekeink számára. Már az oktatási intézményekbe is behatolnak olyan társadalmi kérdések, melyek a gyermek létét alapvetően más megvilágításba helyezik. A felnőtt világot félelemmel tölti el az információs társadalom követelményei, a munkahely lehetőségek, aggodalom a szociális lecsúszástól, a sikertelenségtől, a konkurencia harcoktól, az öregkori létbizonytalanságtól. Mit teszünk gyermekeink érdekében?  Azt gondoljuk, hogy a lehető legjobbat tesszük, mikor felkészítjük őket az életre, körül vesszük a televízió, videó, számítógép és egyéb elektronikus eszközök világával. Egyszer gondoljuk végig, hogy mit nyújtanak ezek a mai kor divatos és személytelen eszközei. Mit kapnak útravalóul, ami gyakorlati hasznot hoz „felnőtt” életükben?  Biztosak vagyunk, hogy erre van szükségük? A gyermekeink jövőjének biztosítása érdekében megfosztjuk őket a boldog, nyugodt, biztonságot adó gyermekkortól, mely a szabad játékon, szórakozáson keresztül lehetőséget adna a kreativitás és fantázia kialakításának. A bevezetőben már említettem, hogy a mesék olyan morális történetek, melyek a „még tiszta” gyermeki lélek számára örömet és biztonságot nyújtó értékrendet képviselnek. Bepillantást jelent a gyerekek számára a valóság világába, amely megfelel az életkori sajátosságot tükröző mágikus világképüknek. Ezek a mesék szerelemről és féltékenységről, születésről és elmúlásról, félelemről és bátorságról, sorsok felvállalásáról és megfutamodásról szólnak. Mindarról, ami egyes emberek és népek életéről, sorsáról megismerhető és a mindenkori felnövekvő nemzedékek számára, mint tanulság megismerni való. Minden kor és kultúra számára egy erkölcsi, etikai értékrendet képviselő mintát nyújt.

Az óvodáskorú gyerekre jellemző, hogy számára a mesében szereplő lények külseje belső tulajdonságokat tükröznek (pl. a gonosz boszorkány vagy hétfejű sárkány a csúnyával, rosszal, a jó viszont az mindig szép lehet, az elvarázsolt mindig új pozitív létformát kap, amiért meg kell küzdenie.) stb. A gyermek számára természetes, hogy mindenért harcot kell vívni, s helyt kell állni, hogy a jó bekövetkezzék. Az eredeti népmesék olyan lelki-szellemi értékekről és példakép erejű emberi fejlődési folyamatokról szólnak, melyek éppen olyan igazak, mint az őt körülvevő világ. Gyakorló szülők, nagyszülők bizonyára megfigyelték, hogy a kicsik mennyire szeretik hallgatni az ismert meséket. Az ismétlés nem unalmassá teszi a mesét, hanem elmélyíti az azonosulást és a megértést.  Belső képként (tájkép-szerűen) jelenik meg a mese a gyerekben. A „belső kép” kialakításának képessége nagyon fontos a későbbi tanulási folyamatok alakulásában. Itt említeném meg, hogy a fejlett ipari országokban évről évre egyre nagyobb számban terjed a „funkcionális analfabetizmus”, mely azt jelenti, hogy eleget tettek az iskolakötelezettségnek, ennek ellenére nem tanultak meg írni, olvasni, de az audovizuális, elektronikus eszközöket tudják használni. Magyarországon ezek a számok évről-évre nőnek. Jelenleg a  18 éves korosztály mintegy 17%-át jelenti!!!

 Az ismert, sokadszor hallott mese folyamán a gyermek érdeklődése és biztonságérzete nő, s örül, ha tudja, hogy a történet folyamatában mi következik. A gyerek érzelmei előre látható sorrendben jelennek meg és így élvezi a gyerek a feszültséget majd a feloldást.

A mesemondás fejleszti a gyerek érzelmi, értelmi és anyanyelvi képességeit egyaránt. ( A jelenlegi kutatások is azt bizonyítják, hogy az érzelmi fejlődésnek az EQ hosszútávon nagyobbak a kihatásai, mint az értelmi képességek az IQ eröltetett fejlesztése.)

Az óvodáskorú gyereknek szüksége van arra, hogy a környezetében beszélt „anyanyelvét” minél biztosabban tanulja meg. Az eredeti népmesék szókincse, képei, felidézi a fogalmak érzelmi töltését, amely mindig sokszínű, többrétegű és fontos, hogy érzékelhetővé, átélhetővé váljon a tartalom. Olyan régi, szép szavakon megszólaló mesét is szívesen hallgatnak a gyerekek, amelyeket nem azonnal értenek meg. Jó, ha a gyerekek csak sejtik a szavak jelentését. Az érzelmi töltés ilyenkor is jelentős, majd idővel tisztul az értés.

Mit meséljünk?

   Szinte hihetetlen, de van olyan gyerek, aki egyáltalán nem találkozik mesével, vagy olyan értelmetlen, bugyuta, szépségüktől megfosztott, „vicces” zagyvaságokkal keretezett értéktelen, a gyermeki bölcsességet lenéző „mesének” csúfolt történetekkel találkoznak, mely a felnőtt számára vicces, jó pofa. A gyerekek számra nincs szükség ilyen karikatúrára. Nekik az embert, a világot kell megismerni, hogy azt megértsék. Csak az a felnőtt tud értelmesen és felelősségteljesen cselekedni és gondolkodni, aki önmagát ismeri.

Mindenkinek van emléke gyermekkori kedvenc meséiből. Ezek a kedvenc, szinte klasszikus mesék minden korban aktuális problémákat tárnak fel, és a felnőtt világ számára is örömet okoznak, mindenkor aktuális, emberi értékrendet közvetítenek. A testnek, hogy fejlődhessen, növekedhessen, szüksége van táplálékra. A lélek táplálása is éppen olyan fontos a gyermek belső fejlődése érdekében. Ugye milyen sokszor elhangzik? Mesélj! Néha zavarban vagyunk: mit meséljek? Ilyenkor a kedvenc már sokszor hallott meséken kívül szívesen hallgatják a könyvből olvasott meséket, vagy az általunk kitalált történeteket. Áhítattal hallgatják a mesék és az ebben szereplő vitézek, tündérek, törpék, sárkányok, boszorkányok, stb. mindig időszerű titkos világát. Mi felnőttek gyakran idegenkedünk a népmesékben és más klasszikus mesékben gyakran fellelhető kegyetlenségektől. Arra azonban nem gondolunk, hogy amikor pl. felvágják a farkas hasát, akkor csak a mi képzeletünkben folyik a vér. Ha nem mondjuk ki, (a vér szót) és nem mutatunk képet, a gyermeki tudat szabadulásként fogja fel a helyzetet. Az emberi fantázia és képalkotás individuális. Mindannyian emlékszünk olyan irodalmi élményre, melyet olvasás után megnéztünk filmen. Az élmény lehangoló volt. Szinte kivétel nélkül azt mondtuk: a könyv jobb volt. Csak azt nem mondtuk ki és fogalmaztuk meg soha, hogy tőlünk volt jobb! Mert a filmbeli a képek nem a mi képeink voltak! Ezek tudatában érdemes elgondolkodni, hogy milyen képekkel, hang és képi effektusokkal árasztják el gyermekeinket a képernyők.

Az üzletekben rengeteg könyv közül lehet választani. Milyen a jó és szép mese könyv? Figyelemmel kell lenni, hogy milyen korosztálynak szeretnék örömet okozni. A kicsi gyermek (4 éves korig) szereti az egyszerű láncmeséket, mondókákat, ritmusos, dallamos versikéket. Az óvodás korosztály a népmeséket, a kisiskolás korosztály a regéket, mondákat,  eposzokat kedveli, mert ez áll közel az ő szellemi, lelki világukhoz. Természetesen mindenki a saját ízlése szerint vásárol, de érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen lehet egy mesekönyv, ami értékes tartalommal és mondanivalóval van megtöltve és illusztrációi hagynak teret gyermekeink fantáziájának kibontakozásához.

                                                              Dr. Hóborné Füredi Marica 

                                                                       waldorf óvónő

Felhasznált irodalom:

Minősített Waldorf Óvodai Program

Arnica Esterl, Peter Lang: A gyermeknek mese kell!